Az objektív is lehet szubjektív!

Spájzoljunk be a télre barna szénből!

Barna szén

A tavalyi tél kimondottan hideg volt. A nyár sem tombolt olyan erővel, mint idén és ebből számíthattunk a különösen hűvös folytatásra. A jelenlegi időjárásból azt szűrhetjük le, hogy lényegesen kevesebb tüzelővel is kihúzzuk majd a szezont. Azonban nem árt, ha figyelemmel kísérjük a barnaszén árak alakulását és alkalomadtán élünk a kedvezményes lehetőségekkel. Gyakran van rá mód, hogy igen alacsony áron vásároljunk, de ezt az alkalmat ki kell várni. Ha nem akarjuk elszalasztani, figyeljük folyamatosan a matrabrikett.hu oldalt!

A barnaszén árak több tényezőtől is függnek, ezért ha valamelyik elmozdul egy bizonyos irányba, akkor számíthatunk arra, hogy a költségek követik ezt a jelenséget. Köztudott, hogy a szezonon kívüli időszakban általában olcsóbbak a termékek, mert ilyenkor kevés rájuk a kereslet. Tény, hogy a barnaszén árak a csúcsponton járnak a tél közepén, így megesik, hogy a forró évszakban pedig a padlót verik. De csak egy szemszögből vizsgáltuk meg jobban a dolgokat és még fel sem tettük a kérdést, hogy miért pont a szén?

Sokan kimondottan ellene vannak, a környezettudatos fűtés nevében. Azonban, mielőtt bármit is megbélyegeznénk, jó tudni, hogy az olyan alapanyag, amilyen a barna szén kifogástalanul felhasználható a megfelelő körülmények között. Már kifejlesztettek speciális égető berendezéseket, amelyek kiemelt hatásfokot érnek el és nem hagynak maguk után semmilyen káros anyagot. Jó tudni ugyanakkor, hogy a barna szén alapjában véve magas fűtőértékkel rendelkezik és kellő oxigén jelenlétében, minden mellékgáz megsemmisül.

A minőségi tüzelő internetről is megvásárolható, így nekünk még a szállításra sem lesz problémánk. Egyedül a raktározást kell megoldani, különös tekintettel a jól szellőzött helyiségre, hogy a még megmaradt nedvességtartalom is elpárologjon, ezzel fokozva a barna szén fűtőértékét. Aki már melegedett ennél a tüzelőnél, az jól tudja, hogy megtérülő befektetés a szezon elején alaposan betárazni belőle, mert a leghidegebb napok sem jelentenek kihívást, ha a minőség és mennyiség adott!