Az objektív is lehet szubjektív!

szerver

Miért alkalmazzunk profikat egy adatközpontban?

Adatközpont

Adatközpont

Akár egy hatalmas szerverfarmot üzemeltetünk akár egy néhány szerverből álló vállalati rendszert, mindenképpen olyan szakemberekre lesz szükségünk a gépek gondozásához, akik valóban értik a dolgukat: hidegvérű profikra, akik kívül-belül ismerik ezeket a kényes jószágokat.

Egy szerver és egy hagyományos asztali számítógép igényei össze sem hasonlíthatóak: míg utóbbi egy kisebb teljesítményű, egy vagy legfeljebb néhány ember igényeit kiszolgáló munkaállomás, addig egy server egy több ezer szálon kommunikáló kommunikációs és adattároló eszköz. Ha belső rendszerről beszélünk, előbbi a végpont, utóbbi pedig a mag – amely nélkül maga a rendszer sem működik.

Könnyen belátható tehát, hogy egy szervert jóval nagyobb gonddal kell kezelni, mint egy egyszerű PC-t.

Ennek egyik síkja a szoftverek szintjén jelenik meg. A szerverek teljesítményét folyamatosan figyelni kell, szoftvereit frissíteni, biztonsági rendszereit frissen tartani, hogy a támadók ne juthassanak be az esetleges réseken. Minél több a szerver, annál több velük a munka a szoftverek szintjén, és bár a virtuális szerverek képesek a teljesítményt optimalizálni, attól még ugyanúgy szemmel kell tartani őket.

Erre pedig, bár elméletben egy kisebb tudású ember is képes, valójában egy képzett profi alkalmas csak igazán. Aki nem csak azt tudja, hogy mit kell figyelni, de azt is, mit kell tenni, ha beütne a baj. A DoclerNet is éppen azért alkalmazza a legjobb szakértőket, hogy teljes biztonságot garantálhasson – ezt szakértelem nélkül lehetetlen volna kivitelezni. Continue reading