Az objektív is lehet szubjektív!

A görgős fiókcsúszó hátrányai

Fiókcsúszó

Mindennapi morgolódásra adhat okot, ha egy gyakran használt fiók akad és nehezen működik. Sőt, néhány embert az idegesít fel, hogy a fiók a csukáskor csattan egyet. Ezt mind a görgős, régi típusú fiókcsúszó szerelvény okozza. Ebben az esetben a fiók külső oldalára szerelt görgős rész egy sínen fut. Ez az első időszakban szépen működhet, habár ennek a típusnak a jellemzője, hogy a csukáskor csattan egyet, mivel egy mélyedés található a fiókcsúszó végén, amelybe hirtelen illeszkedik be a fiókzáráskor a görgő.

Ez szinte kivédhetetlen. Idővel pedig lassan a többi rendszer is megadhatja magát. Főleg akkor, ha nehéz tárgyakkal van megpakolva a fiók. Ugyanis ez plusz terhelést ad a görgőnek, amely nem tud olyan simán működni, az olajozása hamarabb elhasználódik és súrlódni kezd. Ha gyakran emelik ki a fiókot a sínből, az sem tesz valami jót neki, hiszen minden szerencsétlen kivétel és berakás eldeformálhatja kissé a síneket. Emiatt ismét nem lesz zökkenőmentes a fiókcsúszó működése, ami egyre csak romlik majd.