Az objektív is lehet szubjektív!

Fontos tudnivalók a Kréta repülőjegy tekintetében

Kréta repülőjegy

Kréta repülőjegy

Nincsen semmi gond azzal, ha az Ön szíve Görögországba húz, mert a légitársaságok segítségével már könnyedén eljuthat erre a helyre. Vegyük most alapul például az egyik szigetet, hiszen a Wizzairnél problémák nélkül vehető a nyári időszakban Kréta repülőjegy.

Azt azonban még most el kell mondanunk, hogy csak júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben mennek repülők a görög szigetre, tehát a többi hónapban sajnos nem tud a Wizzairrel eljutni Heraklionba.

A fent felsorolt hónapokban azonban hétfőre és péntekre vásárolható Kréta repülőjegy, tehát úgy tervezzen, hogy ezeken a napokon tud elutazni Görögországba. Budapestről a gép 6.30-kor indul el, és helyi idő szerint 09.50-kor érkezik meg Heraklion (HER) repülőterére.

Azt azonban ne felejtse el, hogy Görögországban egy órával előrébb jár az idő, mint Magyarországon, tehát ezt kalkulálja bele a napjai tervezésébe. A visszafelé menő gép 10.30-kor indul el a görög szigetről, ezért a Kréta repülőjegy tulajdonosai 11.45-re fognak helyi idő szerint megérkezni Budapestre.