Dand

Az objektív is lehet szubjektív!

Fotózás alapfokon

A fotózás még ma is művészet!

A fotózás még ma is művészet!

A mai fényképezőgépek a legtöbb mindent önállóan állítanak be. A fényt, a távolságot, digitálisan bemérik és a lehető legjobb minőségű képet készíthetjük el velük, minden alaposabb előtudás nélkül.  A kicsit komolyabb gépek, ma ár kész számítógépek és olyan fotós csodákat tudunk velük, akár laikusként is készíteni, amelyeket régen, csak a teljesen profi fotósok tudtak, vagy még ők sem.

Attól függően, hogy mennyi képpontot tud kezelni gépünk, a plakátnagyságtól, a legapróbb részletig tudjuk megörökíteni az általunk megálmodott kompozíciót. Éppen ezért nagyon sok az amatőrfotós, hiszen egy nagyon jó és kreatív játék ez felnőtteknek. Ezért van az, hogy már az egészen pici babákról, a család több száz felvételt készít.

De a családi fotókon kívül, nagyon sokan örökítik meg a természeti jelenségeket, tájakat, az utazási élményekről nem is beszélve. Akit kicsit komolyabban érdekel a téma, az egy egy képszerkesztővel is megtoldhatja a fényképkészítés tudományát. Ezzel már teljesen profi minőség érhető el. Continue reading

Mik a napelem telepítés szabályai?

Sokan feltételezik, hogy a napelemek telepítése egyszerű folyamat. Ők azt látják, hogy egy teljes rendszert 1-2 nap alatt telepítenek egy tetőre, és azt gondolják, hogy ez nekik is ilyen egyszerű lesz. Azt azonban nem tudják, hogy a teljes napelem telepítési folyamat több fontos és gyakran összetett lépést tartalmaz. A részletektől függően hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat, mire a rendszer működni kezd. Ebben az átfogó útmutatóban lépésről lépésre végigvezetünk a panelek beszerelesének folyamatán, a kezdeti tervezéstől egészen a rendszer végső teszteléséig. Continue reading

PR vagy marketing: mire van szüksége a cégednek?

Mindkettő fontos szerepet játszik a vállalkozás sikerében és általában együttesen kell alkalmazni, hogy optimális eredményeket érjen el. Sokszor van átfedés a PR és marketing tevékenységek között. Ennek az oka részben az, hogy mindkét terület ugyanazon célra törekszik, vagyis a céges üzenetek hatékony közvetítésére és a vállalkozás befolyásának erősítésére.

A PR tevékenységek, mint például a sajtóközlemények kiadása, a médiaesemények szervezése vagy a közösségi média aktivitások segítenek kialakítani és fenntartani a pozitív vállalati imázst. Emellett biztosítják a cég kapcsolatainak építését és erősítését az érdekeltekkel, beleértve az ügyfeleket, a partnereket, a befektetőket és a közönséget. Continue reading

3 Szoftver ami megkönnyíti vállalkozásodnak az online pénztárgép használatát

online pénztárgép

Online pénztárgép

A modern korban az online pénztárgépek nélkül szinte teljesen elképzelhetetlen lenne a kereskedelmi tranzakciók gyors és hatékony kezelése. Azonban a vállalkozások igényei és a technológiai fejlődés gyorsasága miatt, gyakran szükség van a rendszerek bizonyos szintű bővítésére és finomhangolására, amivel még inkább testre és üzletre szabhatóak azok.

Ezért is gondolkoznak el sokan az online pénztárgép funkcióinak szoftveres bővítésén. Most pedig bemutatásra kerül 3 olyan szoftver, amik jelentősen megkönnyíthetik és optimalizálhatják a vállalkozásod online pénztárgép használatát.

1. Fókuszban az NTAK Base adatszolgáltatás

Az NTAK Base speciálisan fejlesztett szoftver, ami megkönnyíti a szálláshelyeket biztosítóknak és vendéglátósoknak az adatszolgáltatást az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) felé. Ez a rendszer automatizálja az adatgyűjtést és annak továbbítását, így jelentősen csökkentve az adminisztratív terheket valamint a hibák lehetőségét. Az NTAK Base használatával az üzletvezetők egyszerűen és hatékonyan kezelhetik a vendégek adatait, megfelelve ezzel a jogszabályi követelményeknek anélkül, hogy az jelentős plusz munkát róna bárkire. Continue reading

A legjobb PS5 exkluzív játékok idén – Ezekre érdemes várni!

A videojátékok szerelmesei valószínűleg nagyon várják már az új kihívásokat és kalandokat. Ha még nincs Playstation 5 készüléked, kattints IDE! Idén az egyik legjobban várt játék a Prince of Persia: The Lost Crown, ami bőven tartogat izgalmakat. Tudni kell, hogy nem a 2010-es The Forgotten Sands folytatásának szánták a tervezők, hiszen önmagában is kiválóan érthető eredeti sztorival.

Fontos megemlíteni, hogy ebben a játékban is a híres herceg a főszereplő, viszont nem őt irányíthatod, hanem egy ifjú harcost. A hős elindul megmenteni a herceget egy Mount Qaf nevű elátkozott városba, ahol még az idő is veszélyes ellenség és jól összekuszálja az események szálait. Continue reading

Fehér zuhanypanel – az ár és a minőség nagyszerű kombinációja

Webáruházunk többféle fürdőszobai berendezést kínál a lágy és pihentető zuhanyozáshoz. A fehér zuhanypanel viszonylag nemrég jelent meg tömeges értékesítésben. Amíg korábban ez az elem csak a zuhanykabinok belsejébe volt elrejtve, most a szaniteráru gyártók a legkülönbözőbb formákban készítik.

Egy szabványos fehér zuhanypanel úgy néz ki, mint egy fémből készült állvány különböző elemekkel, amelyek a panel összes funkcióját vezérlik. Kiegészülhet egy fej fölötti, kézi zuhanyzóval és csapokkal. De ez csupán a minimális készlet. Continue reading

Ékszer féldrága kövekkel

Az emberek számottevő része szereti a szép és értékes kiegészítőket. Ezek közül elsősorban a hölgyek körében a legelterjedtebb valamilyen ékszer. Szinte minden nő szeret viselni magán egy pici fülbevalót vagy csinos karkötőt, esetleg szép nyakláncot.

Olyanok is bőven akadnak, akik egyszerre többet is hordanak nap mint nap. Bizsukat nem mindenki viselne, de a drágaköveket és az aranyat bizony nem mindenki képes megfizetni . A féldrágakövek azonban legalább annyira szépek, mint bizonyos drágakövek, az ezüst pedig olcsó, de szintén értékes és időtálló alternatívája az aranynak. Continue reading

A Reisenthel bevásárlókosár környezetbarát választás

A kényelmes használata az egyszerű kezelhetőségen és a praktikus tervezésen alapul, ami tökéletesen ötvözi a funkcionalitást a modern designnal. A Reisenthel bevásárlókosár kiváló minőségi anyagok felhasználásával készül, így a tartóssága megkérdőjelezhetetlen.

A fogantyúk ergonomikusak, így a kosarat hosszú ideig is könnyű cipelni. A szerkezete stabil, ezáltal nem kell attól tartani, hogy a gyakori használat következtében deformálódik. Egyetlen mozdulattal összecsukható, így amikor nincs szükség rá, akkor könnyen tárolható. Continue reading

A webáruház készítés buktatói: ezeket mindenképp kerüld el!

Szinte mindenhol azt lehet olvasni, hogy mennyire könnyű webáruházat kialakítani, milyen egyszerű online kereskedelembe kezdeni, pedig ezek téves elgondolások. Amennyiben szakértő segítsége nélkül akarnál ebbe a tevékenységbe belekezdeni, jól át kell gondolnod, mert számos hibát véthetsz. A Viltor webáruház készítési útmutatóját is érdemes elolvasnod.

Ez alapján kiküszöbölheted a hibákat, de akkor döntesz a legjobban, ha a szakemberek segítségét is igénybe veszed. Kizárt dolog, hogy laikusként mindent tökéletesen csinálj, hogy elkerüld a buktatókat önmagad. Nos, az említett útmutató elmagyarázza, hogy mi a különbség a webáruház készítés és bérlés között. Continue reading

A selyem fonal eleganciát kölcsönöz

Egy kivételes anyag a kézimunka világában, ami számtalan jellegzetes tulajdonsággal bír. A selyem fonal rendkívül puha tapintású. Az egyedülálló struktúrája miatt, a bőrrel érintkezve kényelmet és érzékiséget sugároz. A finom szálak fényesen ragyognak, ami eleganciát és stílust kölcsönöz a kész projekteknek.

A fénylő felület kiemeli az apró részleteket és mintákat. Természetes hűvösséget és légáteresztést biztosít, ezáltal ideális választás lehet a nyári ruházat és egyéb kiegészítők készítéséhez. Continue reading

Magabiztosságot sugároz a Nike Air Max cipő

Ez a lábbeli a stílus és a kifinomultság páratlan szimbóluma. A Nike Air Max cipő az egyéniség megtestesítője. Ez nemcsak cipő, hanem saját kultúrával és rajongói közösséggel bíró termék. Minden Air Maxnek megvan a maga egyedi története és karaktere. Hangulatot teremt, valamint lenyűgöz a szépségével és a kényelmével.

Ezért van az, hogy manapság már szinte lehetetlen elképzelni egy fiatalember ruhatárát Air Max nélkül, ami nemcsak a stílus részévé, hanem igazi ikonná vált. Continue reading